Bagdad nyüzsgő utcáin egy szegény hordár megállt egy illatokkal és zenével teli ház előtt. Fáradtan sóhajtott: vajon miért ilyen nehéz az én sorsom? A ház ura észrevette, és barátságosan beinvitálta. – Barátom – szólt –, ne irigyelj! Én is sokat szenvedtem, míg idáig jutottam. A nevem Szindbád, a Tengerész. Ifjan eltékozoltam apám örökségét, és üres kézzel maradtam. Akkor döntöttem úgy, hogy hajóra szállok. Hallgasd meg hét utazásom történetét: veszélyről, leleményességről, bátorságról és Allah kegyelméről szólnak.

Az első utazás. Hosszú hajózás után egy gyönyörű, füves szigetnél kötöttünk ki. Tüzet raktunk és főzni kezdtünk. Egyszer csak a föld remegni kezdett: a sziget nem is sziget volt, hanem egy óriási bálna! A tűz csípte a hátát, ezért lemerült, és a tenger felkavarta a hajónkat. Én egy deszkába kapaszkodva partra sodródtam egy másik szigeten. Ott egy jóságos király fogadott. Hamarosan megismertem a szokásokat, és rendesen dolgoztam. Egy napon megérkezett az a hajó, amellyel útnak indultam. A kapitány megismerte a portékáimat, visszaadta őket, és én bőséggel tértem haza Bagdadba.

A második utazás. A nyugalom nem tartott sokáig. Újra tengerre vágytam. Egy lakatlan szigeten társaim egy hatalmas, fehér tojást találtak: a legendás rukh madár tojását. Féltem, hogy haragra gerjesztjük a madarat, ezért elosonva egy sziklánál rejtőztem. Amikor a rukh visszatért, a lábához kötöztem magam egy turbánnal, és a madár magasba emelt. Egy mély völgybe vitt, ahol drágakövek csillogtak, sötét barlangokban pedig óriáskígyók tekeregtek. A kereskedők úgy szedik ott a gyémántot, hogy húshoz ragasztják, a keselyűk felszállítják, ők pedig összegyűjtik. Én is a húshoz erősítettem a zsákmányomat, és a kíváncsi madarak felvittek a biztonságos magaslatra. Onnan a kereskedők kimentettek, és én kisimult arccal, de okosabban tértem haza.

A harmadik utazás. Ismét hajóra szálltam. Egy ködös parton különös nép tűnt elő, és csalogató gyümölcsökkel kínált bennünket. Ám egy rettenetes egyszemű óriás őrizte őket. Társaim közül némelyeket elragadott, és mi rettegtünk. Hogy megmeneküljünk, tüzes karót forgattunk a szemében, és elriasztottuk: megvakítottuk, hogy többé ne árthasson. Tutajt ácsoltunk, és a tengerre futottunk. Egy másik parton éjjel egy hatalmas kígyó kúszott közénk, ezért vastag rőzsével vettük körbe magunkat. Végül egy messzi városba jutottam, ahol tisztességes kereskedéssel újra gyarapodtam, és visszatértem Bagdadba.

A negyedik utazás. Újra útra keltem, és egy békés királyságban marasztaltak. A király megbecsült, feleséget is adott mellém. Ám szomorú szokás uralkodott ott: ha az egyik házastárs meghalt, a másikat is együtt temették vele egy mély barlangba, ennivalóval együtt. Amikor szeretett feleségem meghalt, engem is leeresztettek. Nem adtam fel: beosztottam az ételt, és figyeltem. Idővel újabb barlangnyílások nyíltak, és egy vadállat ürege a tenger felé vezetett. Összeszedtem a kincseket, melyeket az előkelők mellé helyeztek, és a sötét alagúton át a partra jutottam. Egy hajós felvett, és én sok tapasztalattal és némi vagyonkával tértem vissza.

Az ötödik utazás. A tenger ismét hívott. Egy szigeten társaim észrevettek egy fészket, benne egy rukh fiókával. Hiába intettem őket, összetörték a tojást. A haragos szülők hatalmas köveket ejtettek a hajónkra, és a hullámok elsodortak bennünket. Egyedül maradtam egy parton. Ott találkoztam a Tenger Öregemberével. Betegnek tettette magát, és a nyakamba kéredzkedett. Amint felvettem, a lábát a vállam köré kulcsolta, és nem engedett. Mindenhová cipeltem, míg ravaszsággal pálmaborral le nem itattam. Elálmosodott, és én leráztam magamról. Végül egy városban partra leltem, kereskedtem borssal és kókusszal, és újfent hazatértem.

A hatodik utazás. Egy vihar után egy csodaszép szigetre vetődtem: Serendib földjére. A király bölcs és nagylelkű volt, és megszerette a történeteimet. Azt kérte, hogy vigyek ajándékokat a bagdadi kalifának, Harún ar-Rasídnak: ritka kelyhet, illatos balzsamot, finom selymeket. Követként fel is kerestem a kalifát, aki örült a híreknek és a barátságnak, és viszontajándékokat küldött Serendib királyának. Mikor mindent becsülettel elintéztem, visszatértem Bagdadba, és úgy hittem, végre megnyugszom.

A hetedik utazás. A kalifa még egyszer Serendibbe küldött. Útközben kalózok támadtak ránk, és foglyul ejtettek. Rabszolgának adtak el egy kereskedőnek, aki elefántcsontot gyűjtött. Azt kérte, hogy íjjal és nyíllal vadásszak elefántra. Megtanultam óvatosan járni az erdőben, és felismertem, milyen okos állatok az elefántok. Egy éjjel körbevettek, de nem bántottak: csendben egy rejtett völgybe vezettek, az elefántok temetőjébe, ahol sok-sok agyar hevert. Jeleztem gazdámnak, és így többé nem kellett bántani az állatokat. A gazdám meggazdagodott, hálából szabadon bocsátott és gazdagon megajándékozott. Végül hajóra ültem, és Bagdadba tértem. Ott elhatároztam: eleget láttam a világból. Mostantól itthon élek, hálával a szívemben.

Szindbád itt elhallgatott. A hordár szemében könny csillogott. – Most már értem – mondta –, hogy a gazdagság mögött mennyi veszély és leleményesség van. Szindbád megajándékozta őt és családját, és asztalához ültette. Így lett a két Szindbád barát. A történet tanulsága pedig ez: a világ tágas, és aki bátor, okos és hálás, azt Allah végül hazavezeti.