Csöngetés hallatszott, Lili ajtót nyitott. A küszöbön pici doboz állt, rajta színes matrica: "Nagyi Műhelye". Lili letérdelt, kibontotta. Belül egy tenyérnyi, ezüst színű robot mosolygott rá. A hasán egy fényes pötty villogott.

– Pitty! – csipogta a robot.

– Te leszel Pötty – nevetett Lili. – Üdv nálunk!

Pöttynek két kerekecskéje volt, mint két görkorcsolya, és egy puha antennája, ami jobbra-balra billegett. A hátán egy kis ajtó mögött rajzfilctoll fért el. Lili óvatosan betolta a filcet.

– Rajzolsz nekem? – kérdezte.

Pötty körbefordult, a fényes pötty élénken felvillant, aztán elindult: pitty-pitty, züm-züm! A papírlapon kunkori vonalat húzott, spirált, majd nagy mosolygó fejet rajzolt. Lili ujjongott.

– Csináljunk utat neked! – mondta.

A szobában Lili színes nyilakat ragasztott a padlóra. A piros nyíl azt jelentette: előre. A kék kör: fordulj. A sárga négyzet: állj meg és kukkants körül. Pötty figyelt, a fénypötty minden jelzésnél pici villanással bólogatott.

– Mehet? – kérdezte Lili.

– Pitty! – jött a válasz.

Pötty nekirugaszkodott. Követte a piros nyilat, fordult a kék körnél, és tényleg megállt a sárga négyzetnél. Lili tapsolt.

– Te igazán ügyes vagy!

Ebben a pillanatban a gyerekszobából puhán puffant valami. Lili odaszaladt. Vörös, a plüssróka, lecsúszott az ágy sarkáról, és beszaladt a magas könyvespolc mögé.

– Jaj, Vörös! – hajolt le Lili. De a karja túl rövid volt, a rés pedig sötét és poros.

Lili visszanézett Pöttyre.

– Segítesz?

– Pitty-pitty! – válaszolt a robot, és jelentőségteljesen pislogott.

A polc előtt vizes folt csillogott a szőnyegen. A gumicsizma letojta ott a csöpögő esőt. Pötty kerekei óvatosan megpörögtek, de megcsúsztak a vízen.

– Hűha, ez egy pocsolyapálya – mondta Lili. – Híd kell!

Lili gyorsan előszedett két fakockát, egy fakanalat és pár vonatsíndarabot. A fakockák lettek a pillérek, a fakanál és a sínek lettek a híd. Óvatosan ráfektette a pocsolya fölé.

– Próbáld meg! – biztatta.

Pötty felcsengette magát a hídra: pitty-pitty, züm. Stabilan begurult a polc elé.

– Várj, sötét van odabent – mondta Lili.

Leemelt a kulcscsomóról egy apró zseblámpát, és egy színes ragasztóval Pötty antennájára erősítette.

– Most már látsz.

– Pitty! – csillant a fény.

Pötty bebújt a polc alá. Lili hallotta, ahogy a kerekek halkan surrognak: shh-shh. A zseblámpa fénye táncolt a porban. Vörös füle kivillant, de beakadt egy könyv sarkába.

– Kanálkar kell! – találta ki Lili.

Fogott egy kis műanyag kanalat, és rögzítette Pötty oldalához, egy ügyes robotkarként. Pötty megpróbálta meglökni Vöröst, de a fény a hasán halványulni kezdett.

– Jaj, kifogy az ereje!

Lili felkapta a töltőzsinórt, de a konnektor messze volt, a zsinór pedig rövid.

– Mit tegyek… mit tegyek? – dobolt az ujjaival. Aztán eszébe jutott valami.

A fiókból előhúzott egy kicsi, kék zsebtöltőt. Rá volt rajzolva egy vigyorgó villám. Lili bedugta a rövid kábelt Pötty hátába, a zsebtöltőt pedig mint egy kis hátizsákot rögzítette a robot tetejére.

– Így már megy? – súgta.

– PITTYYY! – csengett vidáman a hang, és a fénypötty erős, meleg fényt árasztott.

Pötty óvatosan alábújt Vörös alá, a kanálkarral picit megemelte, majd lassan, türelmesen tolni kezdte. Vörös teste susszanva kicsúszott a résből, puhán az ölébe huppant Lilinek.

– Hurrá! – kiáltotta Lili, és megölelte előbb Vöröst, aztán óvatosan Pöttyöt is. – Köszönöm, barátom!

Pötty körbefordult, és a filctollal egy nagy mosolygó arcot rajzolt a padlóra, mellé három kis szívet. A fény a hasán boldogan pulzált.

– Mi ez a csusszogás és csipogás? – dugta be a fejét Anya.

– Mentőakció! – mondta Lili komolyan. – Pötty megmentette Vöröst.

Anya elmosolyodott.

– Okos ötletek és ügyes kerekek.

Lili kartonpapírból kis táblát vágott, rárajzolta: "Mentőrobot". Ráragasztotta Pötty oldalára.

– Holnap garázst építünk neked, Pötty. És új utat nyilakkal, kanyarokkal, alagutakkal!

Pötty aprót táncolt a kerekein.

– Pitty-pitty ho-ho!

– Mehet? – kérdezte Lili.

– Mehet! – felelte a robot, és már gurult is, hogy még egy csillogó nyilat kövessen, és újabb kalandot rajzoljon a szobába.