Egyszer volt, hol nem volt, élt egy kislány, akit mindenki Piroskának hívott. Azért kapta ezt a nevet, mert a nagymamája varrt neki egy piros csuklyás köpenyt. Olyan jól állt neki, és annyira szerette, hogy szinte soha nem vett mást a vállára. Aki csak meglátta, mosolygott rá, mert Piroska kedves és udvarias kislány volt.

Egy napon Piroska édesanyja lepényt sütött, és egy kis köcsög vajat is tett mellé. – Vidd el ezt a lepényt és a vajat a nagymamádnak – mondta. – Betegeskedik, biztosan jólesik neki. A nagymama a falu végén lakik, a legelső házban. Piroska a kosárba pakolta az ajándékot, és vidáman elindult az erdőn át vezető ösvényen.

Az erdőben hűvös árnyék borult a fák közé, és madarak csicseregtek. Alighogy beljebb ért, egy nagy, szürke farkas lépett az ösvényre. Piroska nem ismerte a farkast, és nem tudta, milyen veszélyes lehet. A farkas pedig igen ravasz volt, és olyan udvariasan szólította meg, mintha jóbarát volna.

– Jó napot, kislány! – kérdezte mézes hangon. – Hová tartasz ilyen korán?

– A nagymamámhoz megyek – felelte Piroska vidáman. – Viszek neki lepényt és egy kis vajat, hogy jobban érezze magát.

– És hol lakik a kedves nagymama? – kérdezte a farkas még mindig igen nyájasan.

– A falu végén lakik, a legelső házban – mondta Piroska készségesen. – Egyenesen ezen az úton kell menni, amíg a faluszélhez nem érek.

– Milyen csodás illatú virágok! – bólogatott a farkas, és a bokrok felé intett. – Hallgasd csak a madarakat, mennyi szépség van itt! Nézd, mennyi színes virág! Milyen jó lenne, ha a nagymamának kötnél egy csokrot.

Piroska lenézett a füvek közé. Tényleg, mennyi virág! Mogyoróbokrokat is látott, és pillangók kergetőztek a napfényben. Eszébe jutott, milyen boldog lenne a nagymama egy illatos csokorral. – Jaj, de szép ötlet! – kiáltotta, és letért az ösvényről. Mogyorót gyűjtött, pillangókat kergetett, és virágot szedett, míg a kosárban a lepény és a vaj türelmesen várta, hogy továbbinduljon.

A farkas azonban nem vesztegette az időt. A legrövidebb utat választotta, és nagy léptekkel a falu felé vette az irányt. Hamar a legelső ház elé ért, és bekopogott a nagymama ajtaján.

– Ki az? – szólt gyengén a nagymama az ágyból.

– Én vagyok, Piroska – utánozta a farkas a kislány hangját. – Hoztam lepényt és vajat, hogy jobban érezd magad.

– Húzd meg a kallantyút, és nyílik az ajtó – felelte a nagymama.

A farkas belépett, és egy szempillantás alatt lenyelte a nagymamát. Aztán bezárta az ajtót, a nagymama hálóingét és főkötőjét magára vette, bebújt az ágyba, és az álláig húzta a takarót. Ravaszul vigyorgott a párnák közül, és várta Piroskát.

Nem sokkal később Piroska is odaért a házhoz. Bekopogott.

– Ki az? – kérdezte a farkas elváltoztatott, vékony hangon.

– Én vagyok, Piroska. Hoztam lepényt és vajat – felelte a kislány.

– Húzd meg a kallantyút, kicsim, és nyílik az ajtó – mondta a farkas.

Piroska belépett, és csendben becsukta maga mögött az ajtót. A szobában félhomály volt, a függöny félig elhúzva, a nagymama – legalábbis Piroska úgy hitte – az ágyban feküdt. Piroska közelebb lépett, de valami furcsának tűnt. A „nagymama” arca egészen más volt, mint szokott.

– Jaj, drága nagymama – suttogta Piroska –, micsoda nagy füleid vannak!

– Azért, hogy jobban halljalak, kicsim – felelte a farkas.

– Jaj, nagymama, micsoda nagy szemeid vannak!

– Azért, hogy jobban lássalak, kicsim – dörmögte a farkas.

– Jaj, nagymama, micsoda nagy kezeid vannak!

– Azért, hogy jobban átölelhesselek, kicsim – mondta a farkas, és még mélyebbre húzta magára a takarót.

– Jaj, nagymama, és micsoda nagy fogaid vannak!

– Azért, hogy annál könnyebben megehesselek! – vicsorította a farkas, és egyetlen ugrással kiugrott az ágyból. Mielőtt Piroska menekülhetett volna, a farkas őt is lenyelte, ahogyan korábban a nagymamát.

Így ért véget Piroska útja az erdőn át. A ház csendes lett, a függöny mozdulatlan, a kosárban a lepény illata lassan elvegyült a szoba levegőjével. A farkas pedig jóllakottan feküdt az ágyon, mintha mi sem történt volna.

Tanulság: okos dolog óvatosnak lenni. Nem szabad bizalmaskodni idegenekkel, még ha kedvesnek és udvariasnak tűnnek is. Vannak farkasok, akik nem morgással és ijesztgetéssel közelednek, hanem szelíd szavakkal – épp ezért különösen veszélyesek. Aki idegennek mindent elmond, és letér a biztos útról, könnyen bajba sodorhatja magát. Piroska története emlékeztet minket arra, hogy a jószívűséghez bölcsesség is kell.