Lili egy csilingelő fiókból választott. – Ez mi? – kérdezte, és felemelt egy színes, hajtogatott papírt.

– Egy régi utazó térkép – mondta Nagyi. – Nézd, rajta van egy dob, egy narancs és egy kis papírhajó. Talán megmutatja, merre menjünk.

– Menjünk! – csillant fel Lili szeme. – Berakom a hátizsákba a plüssnyuszit, egy almát meg a kulacsomat.

A villamos csilingelt, a nap melegen cirógatta a járdát. A világpiac épp a pályaudvar mellett nyílt ki, mint egy nagy, színes könyv. Zászlók lengtek, fűszerillat kavargott, az asztalokon mosolygó gyümölcsök pihentek.

– Hallod? – kérdezte Lili. A térkép halkan zizegett. A dob képe aprókat rezdült.

Egy sátra alatt egy bácsi ütögetett egy kerek dobot. Barna, fényes datolyák sorakoztak mellette.

– Szalám! – köszönt mosolyogva. – Ez itt Marokkó íze.

– Szalám! – ismételte Lili, ügyelve minden hangra.

A bácsi apró darab datolyát nyújtott. – Édes, mint a nap! – mondta.

– Köszönöm – felelte Lili. – Nagyon finom!

A térképen a dob képe színes pöttyé vált. Most a narancs fénylett.

– Nézd csak, oda – mutatott Nagyi.

Egy másik standon hegyekben álltak a narancsok. Egy néni kék kendőt viselt.

– Kalimera! – köszönt, és Lilinek adott egy szelet lédús gyümölcsöt. – Ez görögül annyit tesz: jó reggelt.

– Kalimera! – mondta Lili, és a leve csiklandozta a nyelvét. – Ez isteni!

– Itt a tenger szele és az olajfák illata lakik – nevetett a néni.

A térképen a narancs is kipipálódott. Most egy kis csengő rajza mozdult meg.

A csengő hangja egy lány felé vezette őket. A lány bokáján apró, csilingelő csengettyűk voltak, és színes kendőt lengetett.

– Namaszté! – biccentett. – Ez indiául üdvözlet.

– Na-masz-té – ismételte Lili, aztán a lány megtanította neki, hogyan hullámzik a kendő, mint a meleg szél.

– Próbáld te is! – bátorította.

Lili lengette a kendőt, a csengettyűk csilingeltek, és mindketten nevettek. – Köszönöm! – csillogott Lili szeme.

– A mi szavunk erre: dhanyavád – tette hozzá a lány kedvesen.

A térképen most egy kis hajó rajza futkosott. A futkosó hajó egy fiúcskához vezette őket, aki papírlapokat hajtogatott.

– Konnicsiva! – köszönt a fiú. – Japánul ez azt jelenti: jó napot. Készítsek neked egy papírhalat?

– Igen, kérek szépen! – ült le mellé Lili.

A fiú meghajtotta, simogatta a papírt, és hamarosan egy kis hal úszott Lili tenyerében.

– Arigató! – mondta Lili, óvatosan utánozva a hangokat.

– Szívesen! – mosolygott a fiú, és adott egy apró pecsétet a térképre: egy hullámot.

A sarkon gitár pengett. Egy kalapos bácsi énekelt, és egy kisfiú csörgőt rázott.

– Hola! – kiáltotta messziről. – Ez spanyolul annyit tesz: szia!

– Hola! – integetett Lili.

A bácsi dalába belefért a napfény, a csizma kopogása és a piros paprika mosolya. Lili a lábát a ritmusra tette: kopp-kopp, kopp-kopp.

A térkép ekkor nagyot zizegett, mintha azt mondaná: Ügyes vagy! A sarkában apró szívecske nőtt, benne sok kis szó: szalám, kalimera, namaszté, konnicsiva, hola.

– Mennyi köszönés! – kacagott Lili. – És mennyi barát!

Leültek egy padra. Lili elővette az almát, Nagyi kettévágta. Felváltva haraptak, és nézték a kavargó színeket.

– Mit tanultunk ma? – kérdezte Nagyi.

Lili gondolkodott, a papírhalát simogatta. – Azt, hogy a világ nem csak rajz a térképen. Olyan, mint egy piac: illatos, színes, és tele van „szia”-val. Ha mosolygok, mindenhol értenek.

– Ez szép gondolat – bólintott Nagyi.

Ahogy a villamos visszafelé csilingelt, Lili a térképet az ölébe terítette. Már nem is tűnt régi papírnak, inkább emlékalbumnak. Egy apró datolya-pecsét, egy narancs-csepp, egy csillogó csengő, egy hullám, és egy hangjegy.

– Holnap is utazunk? – kérdezte Lili.

– A világ mindig itt van – kacsintott Nagyi. – Néha egy térképen, néha a piacon, néha az ajtónk előtt. Csak nyitott szem kell.

Lili szorosan megfogta a plüssnyuszit, és az ablakhoz bújt. A táj elsuhant, mint egy vidám rajz. – Szia! – suttogta a városnak, majd hozzátette a sok új szavát is: – Szalám! Kalimera! Namaszté! Konnicsiva! Hola!

A villamos csengője mintha visszaköszönt volna: Csiling-csiling! És a térkép halkan zizegve nevetett.