Csilingi sárga villamos volt, fényes csengővel: csiling-csiling! A Remíz utcai remízben lakott, ahol a sínek reggelente úgy csillogtak, mint a friss tócsák. Csilingi szerette a várost, a kanyarokat, a hidat, és a mosolygó utasokat.

Egy nap Lili kalauz lépett mellé. „Ma nagy feladatunk van, Csilingi” – mondta, és kihúzta a zsebéből a menetrendet. „A Folyóparti Piknikhez kell szállítanunk a pöttyös óriástakarót! Nélkülünk nem kezdődhet a nagy terítés.”

„Csiling-csiling! Mehetünk!” – csilingelte Csilingi, és már gördült is az udvarra. Tibi Targonca pöfögve érkezett, és óvatosan felrakta a hatalmas, piros-fehér pöttyös tekercset az első kocsiba.

„Készen áll!” – bólintott Tibi. „Csak a síneket nézd, barátom.”

Csilingi elindult a város felé. A sarkon Zsófi Zöld Busz várta, csíkos sapkában. „Tü-tü! Hová sietsz ilyen vidáman?”

„A piknikre! Pöttyös takarót viszek!” – felelte Csilingi.

„Hajrá!” – duda-szólt Zsófi, és elengedte a kereszteződésben.

A park mellett a sínek alagutat rajzoltak a fák árnyékából. A szél susogott, a levelek táncoltak. Egyszer csak… csik! Csilingi fékezett. Az út közepén egy nagy, görbe ág feküdt.

„Jaj, ezt nem tudom átugrani” – sóhajtott Csilingi.

„Segítsek?” – gurult oda Pöfi, a seprőautó. A keféi pörögtek, zümmögtek, de az ág túl vastag volt.

„Hívjuk Katát, a darut!” – javasolta Lili. A túloldalon, a park szélén Kata Daru emelte a karját, hosszú, sárga géme úgy nyúlt, mint egy zsiráf nyaka. „Kicsit messze vagyok, de megpróbálom!” – kiáltotta.

A horog csilingelt, de még így is maradt egy csomó gyökér, ami a sínhez szorult.

„Hé, itt vagyok!” – pöfögött vissza Tibi Targonca. „Számoljunk!”

„Egy, kettő, három!” – kiáltották, és együtt emelték, tolták, billentették az ágat. Pöfi seprője seperte a leveleket, Kata emelte a nehezét, Tibi tartotta az egyensúlyt. Csilingi türelmesen várt, csiling-csilingelt bátorításképp.

Az ág végül puhán huppant a fűre. „Szabad a pálya!” – nevetett Lili.

„Csiling-csiling!” – dalolt Csilingi, és újra elindult. A város hangos lett: biciklik csilingeltek, autók dudáltak, galambok röppentek. Hamarosan elérte a nagy hidat. A híd közepén Béla, a hídmester, füttyös síppal állt.

„Meg kell várnotok, amíg a felvonóhíd felemelkedik” – kiáltotta. „Érkezik Panni Gőzhajó és Vili Vitorlás!”

A híd lassan emelkedett, a folyó csillogott. Panni Gőzhajó pöfögött: „Pöff-pöff!”, Vili Vitorlás fehér vitorlái csattogtak. Panni megpörgette a sípját: „Tüűű!”, és integetett Csilinginek.

„Jó utat!” – csilingelte vissza Csilingi. Nem sietett. Nézte, ahogy a hajók áthaladnak. Lili mosolygott. „Szép ez a folyó, ugye?”

Amint a híd visszaereszkedett, Csilingi átgördült, és hamarosan a Folyóparti Piknikhez ért. A gyerekek ujjongtak. „Megjött a pöttyös takaró!”

Tibi Targonca újra segített, Lili kibontotta a csatokat, és a takaró, mint egy óriás palacsinta, lassan-lassan gurult le a kocsi padlójáról. Már csak egy húzás kellett, amikor huncut szél kerekedett. „Fúúúj!” – és a takaró sarka felpördült, libbent, és elindult a víz felé.

„Utána!” – kiáltotta Béla hídmester, és futni kezdett. De Panni Gőzhajó ért oda előbb. Panni pöfögött egy nagyot, és a hullámok lökése visszaterelte a sarkot a partra. Közben Kata Daru gémje átnyúlt a korlát fölött, és megfogta a csücsköt. Zsófi Zöld Busz az út szélén kinyitotta az oldalsó rekeszét, Lili pedig gyorsan csipeszeket vett elő.

„Tartsd csak!” – mondta Kata. „Megvan!” – felelte Lili, és csipp-csipp, már rögzítette is a takarót a fűbe.

„Együtt ment!” – nevetett Tibi, és barátságosan pöccintette a villáját.

A gyerekek tapsoltak. A takaró végigterült a fák között, pöttyök táncoltak rajta, mint piros buborékok. Kosarak kerültek elő, almák, kiflik, uborkák, lekváros kenyerek. A zenész bácsi tekerőlantja dorombolt, és a sirályok kíváncsian köröztek a víz fölött.

„Kóstold meg ezt az almát, Csilingi!” – mondta egy kisfiú, és megérintette a villamos ajtaját. Csilingi nem eszik, de a tükrös ablakában fényesen ragyogott az alma piros héja.

„Csiling-csiling!” – válaszolta, ami azt jelentette: „Nagyon szívesen hoztam!”

Délutánra a takaró tele lett nevetéssel. Panni Gőzhajó még egyszer búgott a folyón, Kata Daru legyezett a géme végével, Zsófi Busz halkan dudált egy dallamot. Csilingi állt a sínen, és érezte, hogy az egész város vele mosolyog.

„Holnap is megyünk?” – kérdezte Lili.

„Csiling-csiling!” – csengett Csilingi. És ez azt jelentette: „Persze! Várnak a sínek, a híd, és a barátaink.”