A rét szélén élt Pötyi, a kicsi csiga. Házacskája pöttyös volt, a moha pedig puha alatta. Nem sietett soha. Szerette hallgatni a zümmögést, és nézni, ahogy a fűszálak susognak a meleg szélben.

Egy nap reggel Tibi, a tücsök felmászott egy sima kőre, és cérnavékony hegedűjét megpengette. "Ma nagy futam lesz! A lóherehalomtól a Nagy Pitypangig! A győztesnek illatos pitypang-korona!" A rét felmorajlott örömében.

"Én is jövök!" kiáltotta Berci, a szöcske.

"Én is!" nevetett Csilla, a katica.

Pötyi halkan szólt: "Én is szeretnék."

"Persze, Pötyi!" bólintott Tibi. "A futam mindenkinek való."

Tibi húzott két vidám hangot. "Rajta!" A rét egyszerre mozdult. Berci nagyot ugrott, Csilla felröppent, Manka, a hangya megjelent egy sárga morzsával, Pötyi pedig fényes csíkot húzva elindult.

Az ösvényen egy pocsolya terült el. Berci átugrotta az első felét, de a második ugrásnál a közepébe csobbant. "Hoppá, ez mély!" rikkantotta.

Pötyi odaért. "Várj, hozok levelet!" Leemelt egy széles útifű-levelet, és a partra tolta. Talált egy lapos kavicsot is. "Lépj a kőre, kapaszkodj a levélbe!" Berci ráállt, Pötyi lassan húzta. Sikerült.

"Köszi, Pötyi!" nevetett Berci. "Vizes atléta lettem."

Ekkor huncut szél kerekedett. Csilla átszállt volna két fűszál között, de a szél egy pókhálóba sodorta. "Segítség!" suttogta.

Pötyi megállt. "Szia, Panka pók!" szólt kedvesen a háló sarkához. "A barátom eltévedt. Elengednéd?"

Panka, a kis barna pók kikukucskált. "Ejnye, ez nem ebéd, hanem piros pötty. Mindjárt." Óvatosan meglazított pár szálat. Csilla kicsusszant a csillogó csigacsíkon. "Köszönöm!" pirult a katica. "Szívesen" – biccentett Panka, és visszafonta a hálót.

Manka közben tolta a nagy morzsát. "Hú, ez nagyobb, mint én!"

"Felültetheted a házamra" — ajánlotta Pötyi. "Elviszem a dombig."

Manka felkacagott. "Te egy mozgó morzsaszállító!" Óvatosan a csigaház tetejére tette a morzsát, és együtt indultak tovább.

Az ösvényre vastag ág dőlt. Bercinek egy ugrás, Pötyinek fal. "Megkerüljük" – mondta Pötyi. Alatta moha nőtt, zöld, hűvös, puha. Átkúsztak rajta. "Ez olyan, mint egy puha szőnyeg" – mosolygott Csilla, és egy pillanatra Pötyi házán pihent.

Előttük egy sáv száraz homok csillogott. "Ez kapar" – szusszant Pötyi.

"Várj!" kiáltotta Berci. Leszakított egy nagy levelet, és hídnak terítette a homokra. "Most már sima!"

Csilla körözött Pötyi fölött. "Adok árnyékot!" Manka előreszaladt, és félrerántott pár apró botot. Tibi közben vidám dallamot húzott: "Zumm, zimm, megyünk, megyünk!"

Már látszott a Nagy Pitypang, sárga, mint a napraforgó kistestvére. A domb oldalán a fű hajladozott.

"Ki ér oda előbb?" kuncogott Berci, és óvatosan felpattant. Pötyi lépett, lépett. A csíkja ezüstösen fénylett a fűszálakon. "Gyerünk, Pötyi!" tapsolt Csilla apró szárnyaival. Manka a morzsára ütögette a csápját: "Tum-tum, tum-tum!"

A domb tetején Tibi várta őket. A pitypang-korona a csápján csücsült. "Megjöttök?" kérdezte vidáman. Mind együtt értek fel. Lihegtek, nevettek. A morzsa is épen megérkezett.

"Ki nyert?" kérdezte Berci csillogó szemmel.

Tibi elmosolyodott. "A futam véget ért, és tele volt jó pillanatokkal" – mondta. A koronát Pötyi felé nyújtotta. "Ezt te kapod. Szépen, okosan, kitartóan jöttél, és közben figyeltél másokra is."

"De én lassú vagyok" – csodálkozott Pötyi.

"Lassú? Inkább biztos" – kuncogott Csilla. "És kényelmes hátad van!" tette hozzá Manka.

Pötyi felpróbálta a pitypang-koronát. Csiklandozta az orrát. "Hapci!" Mindenki kacagott.

"Csináljunk több koronát!" javasolta Pötyi. Szedtek még sárga fejeket, és körbe-körbe fűzték a szárakat. Kis gyűrű lett Bercinek, pöttyös karkötő Csillának, apró öv Mankának. Panka pók is kapott egy sárga díszt a háló sarkába.

A domb tövében letelepedtek. A morzsából mindenki kapott egy csipetet. Édes volt, mint a napsütés. Tibi halkan pengetett, a rét pedig zizegett tovább.

"Holnap is futunk?" kérdezte Pötyi.

"Holnap inkább csigatempóban bújócskázunk" – kacsintott Berci. "Abban verhetetlen vagy."

Pötyi boldogan bólintott. A pitypang-korona sárgán ragyogott a fején, és a rét tele volt új ötletekkel.