Réges-régen, egy keleti városka szélén két testvér élt. Az idősebb, Kasszim, gazdag kereskedő volt, nagy házzal és csillogó ruhákkal. A fiatalabb, Ali Baba, szegény favágó. Reggeltől estig dolgozott, hogy kenyeret vegyen a családjának. Bár szegény volt, jószívű és elégedett.

Egy nap Ali Baba a hegyek közt vágta a fát. Amikor megpihent, egyszer csak patkócsattogást hallott. Gyorsan felmászott egy magas fára, és elrejtőzött a levelek közé. Negyven lovas közeledett. Mind fekete köpenyt viselt, és erős kardjuk volt. A vezetőjük egy nagy sziklafal előtt megállt, felemelte a kezét, és tisztán, határozottan így szólt:

„Szezám, tárulj!”

Ali Baba ámulva látta, hogy a szikla lassan szétnyílik, és titkos barlangot fed fel. A rablók egymás után belovagoltak, majd a vezető így szólt:

„Szezám, zárulj!”

A szikla összecsukódott, és csönd lett. Kis idő múlva a rablók kijöttek, zsákjaik már üresek voltak, aztán elvágtattak. Ali Baba még várt egy keveset, aztán lemászott a fáról. Remegett az izgalomtól, de kíváncsi volt. Odaállt a sziklához, és óvatosan kimondta:

„Szezám, tárulj!”

A szikla engedelmesen megnyílt. Bent hegyekben álltak a kincsek: aranypénzek, selymek, ékszerek és tündöklő edények. Ali Baba csak egy kis zsák aranyat vett magához. „Elég ez, hogy ne éhezzünk” – mondta magában, majd így szólt:

„Szezám, zárulj!”

A barlang bezárult, ő pedig hazatért. Otthon aztán eszébe jutott, hogy meg kéne mérni az aranyat. Átment Kasszim házába, és kölcsönkért egy vékát, egy mérőedényt. Kasszim felesége csodálkozott, mire kell ez a szegény favágónak. Cselesen egy kis mézet kent a véka aljára, hogy ha Ali Baba valamit mér, egy darabka ráragadjon, és kiderüljön a titka.

Ali Baba hazavitte a vékát, kimérte az aranyat, majd visszavitte. A véka alján ott ragyogott egy aranypénz. Kasszim felesége megmutatta a férjének. Kasszim rögtön dühös és irigy lett. „Ali Baba titkol valamit! Gazdag kincsre bukkant!” – kiáltotta. El is ment Ali Babához, és addig kérlelte és faggatta, míg Ali Baba végül elmondta a titkot: a szikla, a barlang és a szó: „Szezám, tárulj!”

Kasszim azonnal a barlanghoz sietett. Kinyitotta a sziklát, bement, és mohón telepakolta zsákjait. Ám amikor ki akart jönni, elfelejtette a szót. „Búza, tárulj! Árpa, tárulj!” – próbálkozott zavartan, de a szikla néma maradt. Így talált rá később a negyven rabló. A rablók haragosak voltak, és kegyetlenül elbántak Kasszimmal. Nem tért haza többé.

Amikor Ali Baba nem kapta vissza a vékát, megsejtette, hogy baj történt. Visszament a barlanghoz, és szomorúan rálelt a testvérére. Szerette volna tisztelettel eltemetni. Ebben segített neki hűséges szolgálólánya, Morgiana, aki bátor és okos lány volt, valamint egy titokzatos, öreg szabó, Baba Musztafa, aki foltozó tűjével mindent ügyesen elrendezett, és nem árulta el senkinek, hol járt.

A rablók azonban rájöttek, hogy valaki ismeri a barlang titkát. A vezérük tervet eszelt ki. Először megjelölte Ali Baba házának kapuját egy krétajellel, hogy éjjel visszatérve könnyen megtalálják. De Morgiana észrevette a furcsa jelet, és ugyanilyen jelet rajzolt a szomszédos kapukra is. Amikor a rablók éjjel visszatértek, összezavarodtak, és nem tudták, melyik ház a keresett.

Másnap a vezér másik jelet festett a kapura, remélve, hogy ezúttal már eltalálja. Morgiana ezt is megfigyelte, és az egész utcát teleszórta ugyanolyan jellel. A rablók ismét kudarcot vallottak. A vezér dühöngött, de eszébe jutott egy még ravaszabb terv.

Egy este olajkereskedőnek öltözött, és harminckilenc nagy korsóval érkezett Ali Baba házához. „Jó uram, pihenhetnek-e nálad a korsóim és az öszvéreim? Holnap korán indulok a piacra” – kérte udvariasan. Ali Baba vendégszerető volt, és befogadta az utast és a korsókat a ház udvarára. Csak Morgiana arca maradt komoly: valami nem tetszett neki a jövevényben.

Éjszaka, amikor mindenki lefeküdt, Morgiana olajat akart hozni a konyhára. Odalopódzott a korsókhoz, és az egyikből suttogást hallott: „Vezér, most?” Morgiana rémülten hátrált, de már értette: a korsókban nem olaj van, hanem elbújt rablók! Gyorsan visszaszaladt, és forró olajat melegített. Aztán, bátorságát összeszedve, egyenként a korsók fedelére öntött egy keveset. A forró olaj sistergett, a rablók terve felborult, és egyikük sem tudott kiugrani, hogy ártson.

A vezér mit sem sejtett, a ház vendégszobájában aludt. Reggel, amikor Morgiana megmutatta Ali Babának, mi történt, a rablóvezér már messze járt – elszaladt, ahogy észrevette, hogy a társai csapdába estek. A veszély azonban nem múlt el végleg. Néhány hét múlva egy elegáns kereskedő érkezett a városba. Kedves volt, bőkezű, és barátságosan viselkedett. Ali Baba megkedvelte, és meghívta vacsorára. Morgiana gyanakodott: felismerte benne a rablóvezért, egy apró sebhelyről, a tekintetéről és a lépéseiről.

Aznap este Morgiana úgy döntött, hogy megmenti gazdáját. Szolgálólány létére kérte, hogy táncolhasson a vendégek előtt. Egy kecses tánc közben egy kis tőrt forgatott a levegőben, ahogy a mutatványosok szokták – minden mozdulata könnyű és pontos volt. A rablóvezér figyelte őt, és amikor Ali Baba közelebb hajolt hozzá, a vezér a ruhája alól a saját késéért nyúlt.

Ekkor Morgiana villámgyorsan odalépett, kirántotta a vezér kezéből a fegyvert, és a földre teperte. „Vigyázz, uram! Ez a férfi rablóvezér!” – kiáltotta. A vendégek felugrottak, és segítettek megkötözni a támadót. A város őrei elvitték, és véget értek a rablók gonosz napjai.

Ali Baba mélyen meghatódott. „Morgiana, te a családom életét mentetted meg” – mondta. Jutalmul szabadnak nyilvánította a lányt, és feleségül adta a fiához. Morgiana többé nem szolgáló volt, hanem tisztelt asszony a házban. Ali Baba pedig, miután a barlang titkát továbbra is okosan és szívvel használta, nemcsak a saját családjáról gondoskodott, hanem segített a szegényeken is. A kincsből nem lett kapzsiság: házában bőség és jóság uralkodott.

Sokan azóta is emlegetik a szavakat, amelyek megnyitották a sziklát: „Szezám, tárulj!” De azt is mondják: a legnagyobb kincs nem az arany, hanem az ész, a bátorság és a hűség – épp úgy, ahogyan Morgiana megmutatta.