Panka a kertben építette a kavicsvárát. A nap melegen simogatta a füvet, s a muskátli pirosan mosolygott a cserépben. Egyszer csak megcsillant valami a cserép alatt.

„Hűha!” – hajolt le Panka. Egy apró kulcs feküdt ott. A kulcson piros és kék pöttyök csillogtak, a végén zöld szalag libegett. A szalaghoz egy kartonlap volt kötve. Rajta rajz: egy pici levél.

„Marci, nézd!” – szólt Panka.

A diófáról lehuppant Mókus Marci. Bozontos farka rezgett az izgalomtól. „Nyomozás! Ez egy nyomozós kulcs!” – csillogott a szeme.

Panka elolvasta a kartont. „Ahol a szél nevet és cseng a dal, ott pihen az első jel.”

„Hol nevet a szél?” – vakarta a füle tövét Marci.

Panka körbenézett. A verandán csilingelt a szélcsengő. „Ott cseng a dal!” – mutatott.

A szélcsengő alatt egy csipesz fogott egy másik kartont. Ezen három pötty volt: két piros és egy kék. Alatta kis nyíl mutatott a homokozó felé.

„Gyerünk!” – suttogta Panka. Szaladtak a homokozóhoz. A homok tetején valaki pöttyös kavicsokat rakott sorba: piros, piros, kék.

„Ugyanaz, mint a kartonon!” – mondta Marci. A harmadik, kék kavics alatt elrejtve lapult egy lapos kő. A kő egyik oldalán levélke volt rajzolva, a másikon ennyi állt: „Olyan vagyok, mint egy esernyő, de nem félek az esőtől.”

„Esernyő, ami nem fél?” – töprengett Panka. „Az fa! A nagy diófa!”

A diófa alján moha nőtt puha párnaként. A moha között egy vékony, pöttyös szalag kacsintott rájuk, a végén apró csengővel. A szalag a gyökerek találkozásához vezetett. Itt egy pici, fából készült doboz pihent. A doboz zárján levél alakú mintázat volt, és a zár körül piros-kék pöttyök táncoltak.

„Pont, mint a kulcs!” – lelkendezett Marci.

Panka óvatosan beillesztette a pöttyös kulcsot. Katt! A doboz felpattant. Belül puha selyem és egy még kisebb, fényes fémdoboz lapult. A fémdoboz oldalán napraforgó tekerő. Panka lassan megtekerte.

Csilingelő dallam kúszott ki belőle, vidám és ugrálós. A selyem alatt egy összehajtott papírt is találtak. Panka kihajtotta. A papíron ez állt nagy, kerek betűkkel:

„Üdv, Ügyes Nyomozók! Ha a muzsika szól, keressétek a pöttyöket ott, ahol ülni jó. A harmadik helyen újabb titok vár.”

„A pad!” – ugrott egyet Marci. A kert végében állt a pad, a támláján festett gombák pöttyökkel.

Panka leült, számolni kezdett. „Egy pöttyös gomba, két pöttyös gomba, három…” A harmadik gomba kalapja alatt apró zseb lapult, benne kerek tükörke. A tükör hátuljára ez volt írva: „Nézz bele, és meglátod a legfontosabb nyomot!”

Panka belekukkantott. A tükörben saját mosolyát látta, mellette Marci kíváncsi szemét.

„A mi arcunk a nyom?” – hüledezett Marci.

A tükör alatt még egy sor betű bújt meg: „Aki kérdez és észrevesz, az mindig megtalálja, amit keres.” Alatta egy rajz: kavicsösvény, a végén kis napocska.

„A kavicsösvényhez!” – döntött Panka. A kerti úton a kavicsok némelyike piros vagy kék pöttyöt viselt festve. Panka, emlékezve az első jelre, így lépett: piros, piros, kék. Minden lépésnél csilingelt a zsebében a doboz dallama, mintha egyetértene.

Az ösvény végén, a kis napocskát formázó virágágyásnál, egy üvegpalack állt a földön, benne papírcsík. Panka kihúzta. Ezt olvasta:

„Kedves Panka és Marci! Én vagyok a Kerti Manó. A pöttyös kulcsot neked adom. Nyisd ki vele a kíváncsiság ajtaját, amikor csak akarod. A csilingelő doboz a tiétek: ha megtekeritek, mindig eszetekbe jut, milyen jó kérdezni, figyelni és együtt nyomozni. Ui.: A muskátli alatt holnap új jel nő.”

Panka Marci felé mosolygott. „Akkor a holnap is nyomozós nap lesz.”

„És pöttyös!” – kacagott Marci, és a csilingelő dallam újra körbetáncolta a kertet.