Volt egyszer egy kis falu, fölötte egy zöld dombbal. A dombtetőn egy pásztorfiú őrizte a falu juhait. Reggelente kihajtotta a nyájat, estére visszavezette. A nap sütött, a szél simogatta a füvet, de a munka gyakran volt csendes és hosszú.

A fiú szerette a bárányokat, de sokszor unatkozott. Köveket rugdosott, felhőket számolt, fütyörészett. Egy huncut gondolat motoszkált benne: jó lenne egy kis izgalom, nevetés, futkosás. "Tréfát űzök a falusiakkal" – gondolta.

Felállt, és teli torokból kiáltotta: "Farkas! Farkas! Segítség!" A hang visszhangzott a völgyben. A faluban mindenki felkapta a fejét. Férfiak botot ragadtak, asszonyok siettek, gyerekek futottak utánuk. Felértek lihegve – de sehol egy farkas. Csak a pásztorfiú nevetett. "Csak vicceltem!" A falubeliek csóválták a fejüket. "Ne játssz a bajjal. Ha hazudsz, bajt hozol" – intették.

Eltelt néhány nap. Az unalom visszakúszott. A fiú megint felkiáltott: "Farkas! Farkas!" A falu ismét rohant. Por szállt, szívek dobogtak, de megint nem volt farkas. A fiú vihogott. Most már mérgesek lettek. "Ez nem játék" – mondta egy öreg. – "Ha tovább hazudozol, senki sem hisz majd neked." A fiú lehajtotta a fejét, de nem értette igazán.

Alkonyatkor aztán valóban ott ólálkodott egy szürke árny az erdő szélén. Valódi farkas! A juhok összerezzentek. A pásztorfiú elfehéredett, és torkaszakadtából kiáltotta: "Farkas! Farkas! Kérlek, segítsetek! Most igaz!" A kiáltás legördült a dombon. De a faluban sokan legyintettek: "Megint a tréfája." "Nem futunk fel harmadszor" – morogták. A fiú újra és újra kiáltott, egészen rekedtre, ám senki sem jött.

A farkas közben a nyáj közé vetette magát. A juhok szétszéledtek, néhány bárány az erdő felé rohant. A fiú botját lengette, hangosan kiabált, de kicsi volt és egyedül. A farkas végül eltűnt a sűrűben, és vele együtt eltűnt néhány bárány is.

Este a pásztorfiú lement a faluba. Szeme vörös volt. "Bocsássatok meg" – mondta. – "Ma igazat mondtam, de nem hittetek nekem, mert korábban hazudtam." Az öregek sóhajtottak. "Holnap felmegyünk, és megkeressük, ami megmaradt" – felelték. Úgy is lett, de a hiányzó bárányok nem kerültek elő. A fiú azon a napon megtanulta: aki hazudik, azt akkor sem hiszik el, amikor igazat mond. Attól kezdve őrizte a szavát is, mint a juhait: gondosan, becsületesen.