Egy napsütéses réten sok állat élt együtt. A bokrok közt ugrándozott egy nyúl. Gyors volt, mint a szél, és nagyon büszke is a sebességére. Szerette elmondani mindenkinek, milyen gyorsan fut.

– Nézzetek csak! – kiáltotta a nyúl. – Senki sem ér utol! Én vagyok a leggyorsabb a réten!

A fűben lassan, nyugodtan lépegetett egy teknősbéka. Hátán a háza, léptei rövidek, de biztosak voltak. A nyúl kinevette.

– Olyan lassú vagy, mintha soha nem érnél a célhoz! – csúfolódott a nyúl.

A teknősbéka csendben felemelte a fejét.

– Lehet, hogy lassú vagyok – mondta szelíden –, de nem állok meg. Mindig megyek tovább. Szeretnél versenyezni?

– Versenyezni? Velem? – nevetett a nyúl. – Nagyon vicces vagy! De jó. Versenyezzünk!

Az állatok összegyűltek, hogy megnézzék a futamot. A róka vállalta, hogy bíró lesz. A cél a rét szélén álló nagy tölgyfa lett.

– Készen álltok? – kérdezte a róka. – Rajt!

A nyúl úgy lőtt ki, mint a nyíl. A por is felszállt utána. Pár szökkenés, és már messze járt. A teknősbéka lassan indult el. Egyik láb a másik után. Lassan, de biztosan.

A nyúl hátranézett, és nem látta a teknősbékát.

– Hohó, mennyi időm van! – gondolta elégedetten. – Pihenek egy kicsit a fa alatt. Úgyis én fogok nyerni.

Ledőlt egy bokor árnyékába. Behunyta a szemét. A nap melegen sütött, a szél suttogott, és a nyúl el is aludt.

Közben a teknősbéka csak ment és ment. Nem nézett hátra, nem sietett, és nem is állt meg. Az állatok halkan biztatták.

– Gyerünk, teknős! – súgták. – Szépen haladsz!

A teknősbéka elhaladt a szundikáló nyúl mellett. Meghallotta a nyugodt szuszogást, de nem szólt semmit. Csak lépett még egyet. Aztán még egyet. A nagy tölgyfa egyre közelebb és közelebb került.

Egyszer csak felriadt a nyúl. Kinyitotta a szemét, és észrevette, hogy a nap már arrébb vándorolt.

– Jaj, elszunyókáltam! – kiáltotta. – De mindegy, úgyis én érek oda előbb!

Felugrott, és teljes erőből futni kezdett. Szökkent, szökkent, suhant a fű felett. Már látta a tölgyfát. És ott, a fa tövében, meglátta a teknősbékát is.

– Várj! – kiáltotta a nyúl, és még gyorsabban rohant.

De a teknősbéka ekkor átlépte a célvonalat. Egy pici, biztos lépés, és már bent is volt a célban.

– A teknősbéka nyert! – jelentette be a róka. Az állatok tapsoltak és ujjongtak.

A nyúl lihegve megállt. Lesütötte a szemét.

– Nem hittem, hogy így lesz – mondta halkan. – Azt gondoltam, elég a gyorsaság.

A teknősbéka mosolygott.

– Én lassú vagyok, de nem adtam fel. Mindig mentem tovább.

A rét minden lakója megértette a tanulságot: nem elég büszkének lenni és hencegni. A szorgalom és a kitartás vezet a célhoz. Lassan járj, tovább érsz!