Réges-régen, egy nagy ház konyhájában pattogott a tűz. A parázs fölött barna gesztenyék sültek. Illatuk betöltötte a szobát. A szakács kiment a kamrába, a tűz pedig tovább ropogott.

A sarokban két állat figyelt. Egy kíváncsi macska, puha, fehér manccsal, és egy ravasz, fürge majom, csillogó szemmel. A majom megszimatolta a levegőt.

– Ó, micsoda finomság! – súgta. – Gesztenye! De milyen forró lehet! Én nem merek a tűzhöz menni.

A macska óvatosan közelebb lépett a kandallóhoz. Érezte a meleg levegőt, és meghallotta a gesztenyék halk pukkanását.

– Vigyázz, forró! – dorombolta magának.

A majom ekkor hízelkedni kezdett.

– Kedves barátom, te vagy a legügyesebb az egész házban! A mancsod puha és gyors, mint egy csipesz. Te biztosan ki tudod horgászni a gesztenyéket a parázs közül. Én sajnos ügyetlen vagyok.

A macska elbizonytalanodott.

– De megégetem a mancsomat.

– Ugyan, csak egyet! – mosolygott a majom. – Fújj rá, húzd ki gyorsan, és már kész is. Te vagy a legbátrabb!

A hízelgő szavak úgy simogatták a macska fülét, mint a langyos szél. A macska vett egy nagy levegőt, odahajolt, és óvatosan belebökte a mancsát a parázsba. – Psz! – szisszent a tűz, a macska pedig gyorsan kifordított egy gesztenyét.

A majom tapsolt.

– Bravó! Nézd csak, milyen szép! – felkapta a gesztenyét, megfújta, és már be is kapta. – Milyen ügyes vagy! Próbáljunk még egyet!

A macska megrázta a mancsát. Csípte a forróság. De olyan jól esett a dicséret, hogy újra próbálta. Belesuhintott a parázsba, kifordított még egy gesztenyét.

– Hű, ez még jobb! – nevetett a majom, és azt is megette. – Még egyet, csak még egyet!

Így ment ez tovább. A macska hol fújta a mancsát, hol belenyúlt a tűzbe. – Psz, psz! – sziszegtek a parazsak. A majom minden egyes gesztenyét gyorsan felkapott, megfújta, és bekapta. A macska bajsza remegett, a mancsa egyre jobban égett, de a majom csak dicsérte:

– Te vagy a legbátrabb! Milyen okos vagy! Senki sem tudná ezt így, csak te!

Már alig maradt gesztenye, amikor a konyha ajtaja halkan megnyikordult. A szakács lépett be a szobalánnyal. A majom egy pillanat alatt felpattant az ablakpárkányra és eltűnt. A macska ijedtében az asztal alá bújt.

– Hohó! – kiáltott a szakács. – Valaki turkált a tűznél!

Gyorsan elsöpörte a parazsat, a maradék gesztenyéket pedig elvitte. A konyha hirtelen csendes lett.

Amikor minden elcsendesedett, a macska óvatosan előbújt. Megnézte a mancsát. Fájt és kormos volt. Körülnézett. Egyetlen gesztenyét sem látott.

A majom visszasomfordált az ablakon át, szája sarkában mosollyal.

– Milyen ügyes voltál! – bólogatott. – Köszönöm a finom gesztenyéket.

– De én egyet sem ettem! – nyávogta szomorúan a macska. – Csak a mancsom égett meg.

A majom vállat vont.

– Hát ilyen az élet – mondta, és elszaladt.

A macska ekkor megértette. Hízelgéssel rávették, hogy elvégezze a veszélyes munkát, és ő semmit sem kapott érte. Attól a naptól kezdve óvatosabb lett. Ha valaki túl szépen dicsérte, ő előbb elgondolkodott: „Ez tényleg az én javamra van?”

Tanulság: Ne hagyd, hogy a hízelgés rávegyen, hogy másért vállald a veszélyt. Gondolkodj, mielőtt cselekszel, és vigyázz, kié lesz a haszon!