Egyszer volt, hol nem volt, élt egy fiatal herceg. A herceg nagyon szeretett volna megnősülni, de nem akárkit keresett. Igazi hercegnőt akart, olyat, aki szívből kedves, finom lelkű, és akinek a szava igaz. Bejárta a világot, sok hercegnővel találkozott, de valahogy sosem tudta biztosan, vajon igazi-e egyikük is. Végül hazatért a palotába, kicsit szomorúan.

Egy este rettenetes vihar kerekedett. Dörgött az ég, villámok cikáztak, ömlött az eső. A herceg és a királynő az ablakból nézték a zuhogást, amikor hirtelen kopogtak a palota kapuján. A kapus ajtót nyitott, és ott állt egy fiatal lány. Tetejétől talpáig elázott. A haja csupa víz, a ruhája sárfoltos volt, mégis szépen köszönt, és ezt mondta szelíden:

– Jó estét! Eltévedtem a viharban. Azt mondják, itt lakik egy herceg. Én is hercegnő vagyok. Megpihenhetnék éjszakára?

A királynő a lányra nézett. Nagyon kedvesnek látszott, de vajon igazi hercegnő-e? A királynő elmosolyodott, és azt gondolta: „Mindjárt kiderül.” Elment a vendégszobába, és különös dolgot tett. Elővett egy apró, zöld borsószemet. A borsót letette az ágy deszkájára. Aztán hozatott húsz puha matracot, és a borsóra rakatta őket, sorban egymás fölé. Még nem volt elég! Húsz pehelypaplant is hozatott, azokat is a matracok tetejére tétette. Így készült el a világ legmagasabb, legpuhább ágya – és legfurcsább ágyacskája.

A királynő kedvesen a lányhoz lépett.

– Drága gyermekem, pihenj meg itt éjszakára! – mondta.

A lány illedelmesen megköszönte, és felmászott a magas ágyra. Nem volt könnyű, de segítettek neki. A vihar odakint tombolt tovább, bent viszont csend lett, mindenki aludni tért.

Reggel a királynő érdeklődve kérdezte:

– Hogy aludtál, kedvesem?

A lány a fejét csóválta.

– Ó, bocsánatot kérek, de borzasztóan. Egész éjjel forgolódtam. Valami kemény volt az ágyban, mintha kis kavics lenne. Mindenem fáj, még a hátam is, és úgy érzem, mintha kék foltok is lettek volna rajtam.

A herceg és a királynő egymásra néztek, és elmosolyodtak. A királynő így szólt halkan:

– Csak egy igazi hercegnő érezhetett meg egy apró borsószemet húsz matrac és húsz pehelypaplan alatt.

A herceg örömében tapsolt.

– Végre tudom! – kiáltotta. – Ő igazi hercegnő!

Nagy öröm lett a palotában. A vihar elvonult, a nap kisütött, és a herceg megkérte a lány kezét. Lakodalmat tartottak, szólt a zene, nevettek és táncoltak. Mindenki boldog volt, különösen a herceg, aki végre megtalálta azt, akit keresett: az igazi hercegnőt.

És a borsószem? Azt gondosan eltették. A királynő egy üvegbe tette, és elküldte a múzeumba, hogy mindenki láthassa. Azt beszélik, még ma is ott van – ha csak valaki el nem vitte közben.

Így történt, igaz mese ez. Aki nem hiszi, járjon utána!