Volt egyszer egy egyszerű halász. Kora reggel ült a folyóparton, ahol a víz csillogott a napfényben. A madarak csicseregtek, a nád susogott, és a halász türelmesen figyelte a csendes fodrokat. Kezében horgászbotját szorongatta, szívében pedig remény élt: ma is hazavisz valamit a családjának.

Egyszer csak megrándult a zsinór. A halász óvatosan tekerni kezdte a botot. A horog végén egy apró, ezüstpikkelyű hal csillogott. Kicsi volt, mint egy tenyér, de élénken csapkodott a víz felett.

– Ó, te kicsi hal – mosolygott a halász. – Nem vagy nagy, de mégiscsak te vagy az első fogásom ma.

A kis hal tágra nyitotta a szemét, és megszólalt – mert bizony a mesékben néha a halak is tudnak beszélni.

– Kérlek, jó halász, engedj vissza a vízbe! – könyörgött a kis hal. – Most még nagyon kicsi vagyok. Nem laksz jól velem. Ha elengedsz, visszaúszom, nőni fogok, és később, amikor nagy leszek, sokkal több örömet hozok neked. Akkor majd igazi lakomát készíthetsz belőlem!

A halász elgondolkodott. Megnézte a kis halat, aztán a csillogó vizet. Szíve jóságos volt, de okos is. Tudta, hogy a folyó tele van meglepetéssel. Néha hoz, néha nem.

– Hallom, mit mondasz, kis hal – felelte csendesen. – Szép ígéret ez. De ki tudja, mi történik holnap? Lehet, hogy megnősz, de az is lehet, hogy nem. Lehet, hogy elúszol messzire, és soha többé nem látlak. Vagy más fog ki téged. Az ígéret szép szó, de a biztonság még szebb.

A kis hal újból könyörgött:

– Csak most az egyszer! Engedj el, és később visszatérek!

A halász megrázta a fejét, de nem haraggal, hanem szelíden.

– Nem hagyom el a biztosat a bizonytalanért, kis barátom. Jobb ma egy apró falat, mint holnap egy nagy talán.

Ezzel óvatosan levette a halat a horogról, vízzel teli vödrébe tette, és hálát adott a folyónak az ajándékért. A nap még alacsonyan járt, és a halász tovább ült a parton, hátha fog még valamit. De ha nem is jött több hal azon a napon, ő mégis elégedett volt. Tudta, hogy a mai, kicsi fogás is számít.

Este hazament, és egyszerű, meleg vacsorát készített a családjának. Nem volt bőséges lakoma, de mindenkinek jutott egy falat, és együtt ültek az asztal körül, mosolyogva, hálásan.

A folyó pedig tovább csillogott a holdfényben, mintha maga is helyeselné a halász döntését.

Ennek a mesének a tanulsága: jobb a biztos kicsi, mint a bizonytalan nagy. Ne engedjük el, amink van, csak egy talán kedvéért.