Alkonyat volt az erdő szélén. A kis denevér akkor ébredt fel, amikor a nappal már pihent, és az éj madarai, bogarai épp csak ébredeztek. Kinyújtotta szárnyát, suhintott egyet, aztán még egyet. De egy huncut ág meglegyintette, és ő bizony a földre huppant.

Ahogy ott ült ijedten a levelek között, előugrott egy éles szemű menyét. „Hopp! Kit látok itt?” – szimatolt. „Egy madarat! Pfuj, mennyire utálom a madarakat! Mindjárt megeszlek!”

A denevér megborzongott, de gyorsan gondolkodott. „Nem vagyok madár!” – csipogta bátortalanul.

„Dehogy nem! Szárnyad van!” – vicsorított a menyét.

„Nézd csak meg jobban!” – kérlelte a denevér. „Nincsenek tollaim. Nem csiripelek. Nem rakok tojást. Éjjel repülök, és a pofácskám is olyan, mint egy egéré. Én bizony egér vagyok… csak épp repülni is tudok.”

A menyét ráncolta a homlokát. Nézte a denevér sima, fekete szárnyát, nézte a fogacskáit és a gomborrát. „Hm. Tollad tényleg nincs… Ilyen madarat még nem láttam. Ha egér vagy, akkor ma szerencséd van. Én a madarakat nem bírom. Takarodj innen, egérke!” – morrant, és elengedte.

A denevér felszállt. A szíve még mindig kalapált, de a szárnya vitte, vitte. „Most már óvatos leszek” – ígérte magának, és magasabban repült tovább.

Nem sokkal később azonban egy sűrű bokor mellett megint zörrent valami. Újabb menyét bukkant elő, még hegyesebb pofával. Egyetlen ugrással máris a denevér előtt állt. „Megvagy!” – sziszegte. „Pfuj, az egereket ki nem állhatom! Mindent elrágcsálnak. Mindjárt megeszlek!”

A denevér megint remegett, de az esze most is gyorsan járt. „Nem vagyok egér!” – mondta határozottabban.

„Nem? Hát mi más lennél? Nézd a pofidat, pont olyan!” – gyanakodott a menyét.

„Madár vagyok” – felelte a denevér, és finoman meglebbentette a szárnyát. „A madarak repülnek. Nekem is szárnyam van, és a levegőben érzem jól magam. Nézd csak, milyen ügyesen suhanok!” – és máris tett egy kört a bokor fölött.

A menyét felkapta a fejét. „Szárny, repülés… ez bizony madárféle lehet” – morogta. „Én meg az egereket nem tűröm, de a madarakhoz most nincs kedvem. Na, eridj, madár!” – legyintett, és félreállt.

A denevér hálásan biccentett, és visszarepült a biztonságos, sötét rejtekébe. Ott megpihent, szíve lassan megnyugodott. „Ma sokat tanultam” – gondolta. „Nem mindenki ugyanúgy lát engem. Van, aki madárnak néz, van, aki egérnek. De ha figyelmesen beszélek, észreveszem, mi zavarja a másikat, és okosan tudok válaszolni.”

Másnaptól a denevér még óvatosabban repült, és mindig eszébe jutott ez a kis kaland. Mert bizony az ész, a gyors gondolat és a nyugodt szó sokszor többet ér, mint a leghosszabb szárny.

Tanulság: Okosan fordítsd a helyzetet a javadra, és gondold át, mit mondasz – a bölcsesség gyakran megment a bajtól.