Egyszer régen volt egy kislány, akinek meghaltak a szülei. Olyan szegény volt, hogy már nem volt szobája, ahol lakhatott, sem ágya, amelyen aludhatott. Végül nem maradt semmije, csak a ruhák, amelyeket viselt, és egy kis darab kenyér a kezében, amit egy jótékony lélek adott neki. Jó és istenfélő volt azonban. Mivel az egész világ elhagyta, kiment a vidékre, bízva a jó Istenben.

Ekkor találkozott egy szegény emberrel, aki így szólt: "Ó, adj nekem valamit enni, olyan éhes vagyok!" Odaadta neki az egész kenyérdarabját, mondván: "Isten áldja meg!" – és továbbment.

Ekkor jött egy gyerek, aki nyöszörgött és így szólt: "Fázik a fejem. Adj nekem valamit, amivel befedhetem!" Levette hát a sapkáját és odaadta a gyereknek. Amikor egy kicsit továbbment, találkozott egy másik gyerekkel, akinek nem volt kabátja és fázott. Neki adta a kabátját. Egy kicsit továbbmenve egy harmadik gyermek könyörgött egy ruháért, és odaadta a ruháját is. Végül az erdőbe ért, és már sötét volt. Ekkor jött még egy gyerek, és ingért könyörgött, és az istenfélő kislány ezt gondolta magában: "Sötét éjszaka van, és senki sem lát téged. Nyugodtan odaadhatod az ingedet is," – levette hát, és odaadta azt is.

És így állt ott, egyáltalán nem maradt semmije, amikor hirtelen néhány csillag hullott alá az égből. Ezek nem voltak mások, mint fénylő tallérok. És bár épp az imént adta oda az ingét, most egy új, a legfinomabb vászonból készült ruha jelent meg rajta. Összegyűjtötte hát a tallérokat, és gazdag maradt élete minden hátralévő napján.